I. Lengyel – Magyar “Barátság” Futsal Kupa

A Városi Nyilvánosságért Alapítvány abba a szerencsés helyzetbe került, hogy részt vehetett a 2012. április 14-15-én rendezett Futsal Magyar Kupa döntőjének rendezésében és lebonyolításában. Az alapítvány a sportrendezvény szervezésén belül legfőbb feladatául az I. Lengyel – Magyar „Barátság” Futsal Kupa lebonyolítását kapta.

A bajnokságban három csapat vett rész. Ezek a következőek voltak:

  • Tarnówi Futsal Klub
  • Veszprémi Közélet
  • Veszprémi Öregfiúk 

A Tarnówi csapat csütörtökön este érkezett városunkba. Szállásuk a festői szépségű felsőörsi Malomvölgy Oktatási és Szabadidőközpontban volt. A pénteki napjuk eseménydúsan telt. Délelőtt 10 órakor találkozhattak Veszprém város polgármesterével Porga Gyulával, aki a Városházán köszöntötte őket. Ezután egy városnézés és egy ebéd várt rájuk. Ebéd után egy balatonfüredi sétahajózás és borkóstoló következett. Ezalatt sikerült a csapattal jobban összeismerkedni, akik láthatóan nagyon jól érezték magukat. A hajóút után szabad program kíséretében búcsúztunk el tőlük aznap. Szombaton kilenc órakor kezdődött az első kupamérkőzés. Az egész nap alaphangulatát megadta a magyarok és a lengyelek egymás közötti barátságos hozzáállása, melyet a játékukban is lehetett érzékelni. A futsalosok végig a fair play szellemében játszottak. A villámtornán első helyen végzett a Veszprémi közélet csapata, második lett  a lengyel alakulat, míg a dobogó harmadik fokára a Veszprémi Öregfiúk állhattak fel. A lengyel csapat délután megnézhette az Magyar Kupa elődöntő mérkőzéseit, majd este egy vacsora keretén belül búcsúztunk el tőlük a mielőbbi viszontlátás reményében.

Támogatóink: