Adománygyűjtés

A RÁSZORULÓKNAK GYŰJTENEK

Veszprém már számos alkalommal bebizonyította, hogy tud és akar segíteni a rászorulókon. Most újra lehetőség nyílik erre.

A karácsonyhoz közeledve városunkban is megemelkedik a különböző jótékonysági akcióknak és rendezvényeknek a száma - mondta el Porga Gyula, Veszprém város polgármestere kedden délelőtt a városházán. A Városi Nyilvánosságért Alapítvány által kezdeményezett jótékonysági gyűjtés, melyhez csatlakozott a Máltai Szeretetszolgálat, megtalálta azt a rést a jelenlegi támogatási rendszerben, ami talán eddig kevesebb figyelmet kapott. A most kezdeményezett adománygyűjtés kifejezetten a gyermekeket és a családokat hivatott támogatni. Nagyon fontos, hogy a veszprémi rászorulóknak minél nagyobb segítséget nyújtson a város. Sajnos van számos olyan terület, ahová az önkormányzat keze nem ér már el, ezért fontosak az ehhez hasonló, civil szervezetek által kezdeményezett jótékonysági akciók.  

Vermes Gábor, az alapítvány elnöke elmondta, hogy az idei év több szempontból is az eddigi legsikeresebb időszaka volt a szervezetnek. Az előző évekhez képest idén sokkal több pályázati forrást sikerült kihasználni, ezáltal a rendezvényeik száma is színvonala minden várakozásukat felülmúlta. Az együttműködések terén is kiemelkedő volt az elmúlt év. Mind a városvezetéssel, mind a városban működő civil szervezettekkel rendkívül jó kapcsolatot ápol az alapítvány. Ennek köszönhetően jöhetett létre a most megszervezett adománygyűjtési akció is. 

Szalay Zsolt, a Városi Nyilvánosságért Alapítvány rendezvényeinek szervezéséért és lebonyolításáért felelős munkatársa hozzátette: hónapokkal ezelőtt merült fel az ötlet, hogy valamilyen formában segítséget szeretnének nyújtani Veszprém város rászorulóinak. Az alapítvány lehetőségeit és forrásait összegezve segítségért fordult a Máltai Szeretetszolgálathoz, hogy rajtuk keresztül hatékonyabban működjön a segítségnyújtás.

Az adománygyűjtő akció helyszíne a dózsavárosi Penny Market parkolója, ahol sátrakban várják majd a felajánlásokat. A Máltai Szeretetszolgálat munkatársai tartós élelmiszerektől kezdve a gyermekjátékokig bezárólag várják az adományokat. Az alapítvány jóvoltából minden nap hatvan főnek tudnak majd meleg italokat és szendvicseket biztosítani. A kéthetes akció december 2-án indul és hétköznaponként 16-19 óra között valamint szombatonként 10-13 óra között várják a felajánlásokat. Az akció lezárultával a beérkező adományokat összesítik, majd dr. Mihalovics Péter egy átadóünnepségen bocsátja azokat a Málta Szeretetszolgálat rendelkezésére. 

Lőrincz Norbert, a Máltai Szeretetszolgálat igazgatója hangsúlyozta, hogy példaértékű az az együttműködés, ami az elmúlt öt évben a város és az itt működő civil szervezetek, valamint a Szeretetszolgálat között kialakult. Nagyon fontos, hogy a Veszprémben élő rászorulókon így összefogva tudjanak segíteni, ezért örömmel vették ezt a kezdeményezést is. A Szeretetszolgálat munkatársai felelnek majd az adománygyűjtés rendszerezéséért és gyakorlati megvalósításáért. Az adományok fogadása és azoknak a kézbesítése is az ő feladatuk lesz. Lőrincz Norbert arra szeretné felhívni a város polgárainak figyelmét, hogy számos, a saját háztartásban feleslegesnek tartott eszközök mások számára értékesek lehetnek. Ha mást nem is csinálunk, de leveszünk a polcról egy plüssállatot vagy egy társasjátékot és azt leadjuk, azzal egy másik család karácsonyát sokkal örömtelibbé varázsolhatjuk. Veszprém már számos alkalommal bebizonyította, hogy tud és akar segíteni a rászorulókon, ami egy nagyon fontos jelzés a város egészére és az ország számára is. 

Forrás: http://www.vehir.hu/cikk/2013-11-26/a-raszoruloknak-gyujtenek

 

Adománygyűjtés eredménye

SZÁZ KILÓ ÉLELMISZER GYŰLT ÖSSZE DÓZSAVÁROSBAN

Véget ért a Városi Nyilvánosságért Alapítvány adventi jótékonysági akciója, az összegyűjtött adományokat a Máltai Szeretetszolgálat juttatja majd el a rászorulókhoz.

A dózsavárosi bevásárlóközpontnál két héten át gyűjtötték a felajánlásokat az alapítvány munkatársai, az akciót sajtótájékoztatóval zárták szombaton a közeli Veszprémi Dózsa György Általános Iskolában.

Mi gyűlt össze?

  • 100 kg tartós élelmiszer
  • 20 nagy doboz gyermek- és felnőttruha
  • 12 doboz játék
  • 2 doboz írószer

Dr. Mihalovics Péter, a városrész önkormányzati képviselője és a Közigazgatási- és Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztosa kijelentette: a döntések meghozatalakor nemcsak racionális, hanem emocionális szempontokat is figyelembe kell venni, empatikusnak, szolidárisnak kell lennünk az elesettekkel szemben. Hozzátette: az ezen a téren egyébként is erős Veszprémen belül Dózsaváros különösen büszke lehet arra, hogy össze tudnak fogni a rászorulókért. Ebben fontos szerepet vállaltak a Városi Nyilvánosságért Alapítvány munkatársai is, akik a közösségért végzett tevékenységükkel példaként szolgálhatnak minden fiatal számára.

Porga Gyula polgármester megköszönte a gyűjtést szervezők munkáját; azon emberek segítségét, akik akár a legkisebb felajánlással hozzájárultak a nemes ügyhöz; illetve a Máltai Szeretetszolgálat szakmai munkáját, akik nélkül az adományok nem juthatnának el a rászorulókhoz.

Lőrincz Norbert, a Máltai Szeretetszolgálat igazgatója példa értékűnek nevezte a fiatalok által kezdeményezett jótékonysági akciót. Az adományokat a helyi csoporton keresztül juttatják el a rászorulókhoz, a volt pokoli torony lakóinak és a hajléktalanoknak, akiknek az ellátása szintén a Szeretetszolgálat feladatai közé tartozik.

Forrás: http://www.vehir.hu/cikk/2013-12-14/szaz-kilo-elelmiszer-gyult-ossze-dozsavarosban

Támogatóink: