Idén is keresi a mindennapok hőseit a Városi Nyilvánosságért Alapítvány. Rendőr, tűzoltó, egészségügyi alkalmazott, szociális munkás és sportoló kategóriában díjaznak.
A kezdeményezés mellé állt Porga Gyula polgármester, hiszen – mint mondta – a Városi Nyilvánosságért Alapítvány számos jelentős programot indított el Veszprémben. Olyan személyiségeket, embereket próbál reflektorfénybe állítani, akik talán a hétköznapok során kevésbé kapják meg a figyelmet – fogalmazott.
Nagy érdeklődés övezte a tavalyi kezdeményezést, sok felterjesztés érkezett. Bízom benne, hogy olyan embereket ismerhetünk el, akik áldozatkészségben, emberségben megérdemlik ezt a kitüntetett figyelmet – adott hangot véleményének a polgármester.
Második alkalommal tartják meg a Mindennapok hősei elnevezésű karitatív eseményt, a tavaly rendelkezésre álló források idén nem biztosítottak, azonban számos kis- és középvállalat segítségével végül minden szükséges feltétel elérhetővé vált – hangzott el az eseményt bemutató sajtótájékoztatón
Idén reprezentatívabbá válik a szavazás, ugyanis október 20-tól több helyen találkozhatunk majd szavazóurnákkal a városban. A jelöltek nevét november 10-ig várják. Az ünnepélyes díjkiosztót november 29-én, szombaton 17 órakor tartják meg a Hangvillában – ismertette Szalay Zsolt főszervező.
Az alapítvány 2014-es munkáját ismertetve elhangzott, februárban Marian Cozma emlékére helyeztek el táblát a Virág Benedek utcában, megtartották a Házasság hete elnevezésű család- és gyermekbarát programot, márciusban több mint száz lengyel fiatalt láttak vendégül a lengyel-magyar barátság napja alkalmából, májusban pedig zenei tehetségkutatót tartottak. – Mozgalmas és aktív év áll mögöttünk, melyek megvalósulásához elengedhetetlen segítséget kaptunk dr. Navracsics Tibortól, Porga Gyulától, dr. Mihalovics Pétertől és Veszprémtől – húzta alá Szalay Zsolt.
Példát mutatnak a közösség számára
Immáron második alkalommal tüntették ki a mindennapok hőseit A Városi Nyilvánosságért Alapítvány kezdeményezésére szombaton este a Hangvillában.
A díjátadó fővédnöke, dr. Navracsics Tibor, az Európai Bizottság Kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa megnyitó beszédében úgy fogalmazott: új hagyomány született Veszprémben, hiszen második alkalommal választották meg a helyiek saját közösségük tagjai közül, akiket leginkább elismerésre méltónak tartanak. “Ahhoz, hogy egy közösség erős legyen, a hétköznapi emberek mellett szükség van hősökre is, akikre felnézhetünk” – fogalmazott.
“Kiválóan teljesítenek a mindennapokban, munkájukkal, tehetségükkel, szorgalmukkal, vagy éppen az önzetlenségükkel példát mutatnak a közösség többi tagjának. Azért fontos, hogy hőseink legyenek, hogy mi is jobbak legyünk a jövőben. Bármikor segítségre van szükségük, az ő életük útmutató lehet számunkra” – tette hozzá. Megjegyezte még, “olyan embereket jutalmazunk, akik itt élnek közöttünk, példát mutatnak számunkra, ezzel az elismeréssel pedig arra biztatjuk őket, folytassák munkájukat, hogy Veszprém erős, összetartó közösség maradhasson.”
Dr. Mihalovics Péter, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kabinetfőnöke, az est védnöke beszédében rámutatott: a díjazottak életében életében az egyik legfontosabb dolog a másik ember. “Ennél nagyobb minőséget egy hivatás nem adhat nekünk, mint amikor a másikról gondoskodhatunk. Bizonyították, hogy munkájukat céltudatossággal, áldozatvállalással végzik. Példaként álljanak előttünk” – zárta gondolatát.
A rendezvény házigazdája, Porga Gyula polgármester szerint a mindennapok hősei azok, akik emberi gesztust tesznek a munkához, komolyan veszik a választott szakmájukat, hivatásként próbálják megélni. “Az a szakma, amit végeznek, embereknek nyújt szolgáltatást, ehhez mérten kell végezni, ezt köszönjük meg a mai napon.”
A Városi Nyilvánosságért Alapítvány kezdeményezésének célja, hogy felhívja mindenki figyelmét azokra az emberekre, akik arra tették fel életüket, hogy hivatásukkal, életpályájukkal és minden erejükkel minél több rászoruló emberen tudjanak önzetlenül segíteni.
Veszprémben 14 helyszínen helyeztek ki szavazóurnákat, melyekbe a rendelkezésre álló közel egy hónap alatt több mint háromezer szavazat érkezett. Ezek alapján a 2014. évben a Mindennapok hősei díjazottjai: egészségügyi dolgozó kategóriában Somogyi Erika, tűzoltó kategóriában Nádai Tamás, szociális munkás kategóriában Bodó Gergely, rendőr kategóriában Miklósi György, a sport kategóriában pedig Pásztor Bence. A Mindennapok hősei cím idei büszke tulajdonosai a társadalmi támogatottság mellett értékes díjakban is részesültek.
Linkek:
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/a-mindennapi-hosoknek-jart-a-dij-2308689
http://veol.hu/hirek/atadtak-a-mindennapok-hosei-dijakat-veszpremben-1663129
http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-685291
http://balatonplaza.hu/cikk/mindennapok_h_sei_2014_szavazas
http://www.ma.hu/belfold/232708/Atadtak_a_Mindennapok_hosei_dijakat
http://www.veszpremtv.hu/hir/mindennapok_hosei-n5464.html (videó)
http://www.veszpremtv.hu/hir/mindennapok_hosei-n2623.html (videó)
http://www.atv.hu/belfold/20141129-navracsics-tibor-a-mindennapok-hoseit-dijazta-veszpremben
http://www.hajraveszprem.hu/cikk/2014-11-01/mindennapok_hosei_szavazz
http://www.veszprem.hu/veszpremieknek/hirek/kozeleti-hirek/4696-hsoek-akikkel-naponta-talalkozunk
http://vehir.hu/cikk/28315-mindennapok-hosei-bodo-gergely
http://vehir.hu/cikk/28303-mindennapok-hosei-nadai-tamas
http://vehir.hu/cikk/28302-mindennapok-hosei-miklosi-gyorgy
http://vehir.hu/cikk/28316-mindennapok-hosei-pasztor-bence
http://vehir.hu/cikk/28300-mindennapok-hosei-somogyi-erika
http://vehir.hu/cikk/28018-hosok-akikkel-naponta-talalkozunk
http://www.szon.hu/tag/mindennapok-hosei
http://hirposta.hu/cikk/4444284/Ok_a_mindennapok_hosei/
http://vs.hu/kozelet/osszes/dijakat-adott-at-veszpremben-navracsics-tibor-1129#!s0