Támogatóink:
Támogatók

 

RENDEZVÉNYEK:

  

2016. március 26
Tatabányán is megválasztották a Mindennapok Hőseit

Szombat délután ünnepélyes keretek között hozták nyilvánosságra azoknak a Mindennapi Hősöknek a nevét, akik az egy hónapig tartó jelölési-szavazási időszak alatt a legtöbb voksot kapták a tatabányaiaktól.

Mindennapok Hosei Tatabanya 2016

A díjátadó ünnepségen résztvevő támogatók, valamint az öt kategória három legtöbb szavazatot begyűjtött dolgozó, kollégák és családtagok mind izgatottan várták, kik lesznek Tatabányán a Mindennapok Hősei. 

A kezdeményezést szervező Bázis Gyermek és Ifjúsági Egyesület elnöke, Auguszt-Baranyai Szandra megnyitójában külön megköszönte a támogatók segítségét, hiszen a mindennapok hőseinek ajándékait a város vállalkozói, cégei ajánlották fel, de akadt olyan is, aki magánszemélyként segített.

Senki sem születik hősnek. Mindenki, aki hőssé válik, tettei által válik azzá. Ma öt díjazottunk lesz, de fontos kiemelni, hogy városunk lakói 850 embert tartottak figyelemre méltónak arra, hogy jelöljék őket mindennapok hősének. Ez egy nagyszerű város, nagyszerű emberekkel, tele mindennapi hősökkel – mondta Bereznai Csaba alpolgármester, a projekt koordinátora. 

Tatabányán is megválasztották a Mindennapok Hőseit
Elsőként az egészségügy kategória győztesét ismerhették meg a résztvevők. Itt 157 jelölt összesen 1233 szavazatot kapott, a harmadik legtöbbet Torma Gábor gyűjtötte be, a második legtöbb voksot Óbis Béla kapta. Az egészségügyi szektor győztese pedig Hamberger Erzsébet asszisztens lett, aki a kertvárosi gyermekrendelőben dolgozik. A róla szóló bemutató kisfilmben elmondta, nagy öröm számára, hogy nem csak a családja és a kollégái szeretik, hanem a betegek is.

A rendvédelem kategóriában 37 jelöltre összesen 763 szavazat érkezett, a legtöbbet Szűcs Zoltán és Bukó János előtt az összes voks majdnem felét, 346-ot Kiss Tibor törzsőrmester kapta. Nem szakmát, hanem hivatást választott, de úgy véli, ez elmondható minden kollégájáról, valamint a tűzoltókról, mentősökről a városban, és az ország bármely pontján.

Tatabányán is megválasztották a Mindennapok Hőseit
Az oktatás-nevelés területén 250 jelöltre összesen 1315 szavazat érkezett. A kategória három legtöbb szavazatot begyűjtött Kovács Gábor, Völgyesi Krisztina és Farkas Veronika közül utóbbi – 274 kapott vokssal – lett a győztes. Farkas Veronika a Kodály Zoltán Általános Iskola igazgatója számára nagyon nagy elismerés, hogy Mindennapok hősévé választották Tatabánya lakói. 

A szociális szektor 63 munkatársa összesen 394 szavazatot kapott, a harmadik legtöbbet Körösladányi Zsombor a második legtöbbet pedig Varga Vivien Rebeka. A kategória győztese Bakos Barbara lett, aki négy éve a Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ családgondozója. A segítségnyújtás öröme kiskorától kezdve jelen van az életében, a díj erkölcsi megerősítése is a munkájának. 

A közösség-építés területén tevékenykedők közül 83 jelölt 792 szavazatot gyűjtött be. Pátkai Antalné, Bajnok Gábor és Szőke Mihályné közül szoros versenyben végül a KPVDSZ Területi Nyugdíjas Klubjának vezetője lett Tatabánya ötödik mindennapi hőse. Szőke Mihályné a róla készült kisfilmben elmondta, végtelen öröm és megtiszteltetés számára a díj, mindamellett pedig elvárást is jelent azoktól, akik szavaztak rá.

Mindennapok Hősei 2016

Mindennapok_Hosei_Tatabanya_2016

Mindennapok Hősei 2016 Tatabánya

Tatabányán is megválasztották a Mindennapok Hőseit 2016

2016. március 26 Tatabányán is megválasztották a Mindennapok Hőseit

2016. március 26 Tatabányán is megválasztották a Mindennapok Hőseit

Pénzügyi beszámolók